9 lépcsőfok bátorság  

Késő nyári, vagy talán korai őszi reggel volt, amikor még nappal egy szál ingbe is elsétálgathat az ember, azonban reggel bizony már csíp a hideg. Sietve tettem el a reggelimet a táskámba, bújtam be a cipőmbe – már megint hol van az az átkozott cipőkanál? Hát hol lenne, ahova tetted, hiszen csak te használod más nem – no nem baj boldogultam anélkül is, és már rohantam is, kulcs a zárba, ajtó nyitás, és indulás, le a buszmegállóhoz. És ahogy kiléptem a lakásajtón a lépcsőházba, azonnal megláttam őket. Ott gubbasztottak az ablakpárkányon, fázósan bújtak össze. Ott gubbasztottak, fázósan, de bátran, ők a kilenc bátor kisveréb, és beszélgettek:

-          Micsoda csuda remek hely ez itt – mondta az első.

-          Bizony, bizony, és milyen jó széles – így a második.

-          Dehogy, nem, egyáltalán nem szeles, sőt inkább szélvédett – süketelt a harmadik.

-          Milyen szerencse hogy megtaláltuk! – csivitelt a negyedik.

-          És ha már megtaláltuk legyen a miénk! – javasolta az ötödik.

-          Hurrrááá!!! Legyen a mienk! – lelkesedett a hatodik.

-          Senki nem veheti el tőlünk! – hetvenkedett a hetedik.

-          Sem fecske, sem… izé… sem semmi. – bizonytalankodott a nyolcadik.

-          Bizony, még még még az ember sem! – bátorkodott a kilencedik.

-          Hurrrááá!!!!!!!!Mert mi vagyunk a bátor verebek! A kilenc bátor veréb! – harsogták együtt.

Szóval erre a szóváltásra lettem figyelmes, ahogy kiléptem a lakásajtón. Nagyon kedvesek, és aranyosak voltak, így kilencen összebújva a lépcsőházi ablak párkányán. A kilenc bátor kisveréb. Nem akartam megzavarni őket e magasröptű disputában, fittyet hányva a reggeli vészes időhiányra, óvatosan lassan indultam le a lépcsőn, de nem lehettem annyira óvatos, hogy közeledésem fel ne tűnt volna az egyik bátor verébnek.

-          Hóhahó, - kiáltotta – megyek is gyorsan, és világgá kürtölöm, hogy mi vagyunk a kilenc bátor veréb, reszkessen mindenki- s azzal huss elrepült

Akármilyen óvatosan is folytattam az utamat, amint a második lépcsőfokra helyeztem a lábam felém pillantott a második bátor veréb is:

-          Ó, most jut eszembe, hogy sürgősen meg kell látogatnom a dédnagymamám, de foglaljátok a helyem, okvetlen visszajövök - és már repült ő is egyáltalán nem tétovan tova.

A harmadik lépcsőfoknál a harmadik bátor verébnek jutott eszébe, hogy bekapcsolva hagyta odahaza a vasalót, majd a negyedik lépcsőfoknál iszonyú bátorságról tanúbizonyságot téve röppent fogorvoshoz a következő bátor veréb, az ötödik bátor veréb csak egy friss újságért szelelt el, a hatodik reggelizni, a hetedik csak úgy edzeni egy kicsit, hátha nem elég a bátorság, de erő is kell esetleg ha egy ember vagy valami hasonló szemet vetne remek helyükre, a nyolcadik pedig csak annyit mondott oviba kell vinni a szomszéd kislányt. Így jutottam le a lépcsőfordulóba, ahol már szemtől szemben állhattam az utolsó legbátrabb – vagy talán legfigyelmetlenebb? – kisverébbel. Az felemelte a fejét, aztán huss… Nem maradt utána más, csak egy kis kupac madárürülék. No meg ez a történet a kilenc bátor kisverébről.