Helyszín: Magyarország, Budapest, KECsHIKÜ /Kormánytisztviselőket Ellenőrző és Csőbe Húzni Igyekvő Központi Ügyosztály/
Időpont: a közeljövő
Szereplők: osztályvezető
Géza a megfigyelő
Osztályvezető a bejárati ajtóval szemben elhelyezett méretes osztályvezetői asztal mögött, a fekete színű osztályvezetői bőrfotelban ülve gondterhelt arccal statisztikát készít. Erőst koncentrál, írni és számolni is szükséges szinte egyidejűleg, ez már-már cirkuszi mutatványnak számít esetében. Védőháló nélkül, azonban hála sokéves statisztika-gyártó gyakorlatának, ha nehezen is, de veszi az akadályt. Büszkén kihúzza magát, a megerőltető szellemi tevékenység levezetése gyanánt nyújtózik egyet, lassú mély sóhajjal nyújtja meg csigolyáit, majd nekilát az eredmények elemzésének. Az amit lát nem nagyon nyeri el a tetszését. Rosszallóan vonja össze dús szemöldökét, közben kurucosan lekonyuló bajsza alatt imígyen szóla:
- hmmmm…. – majd
- ejnye no… - helyett:
- azt a kibaszott kurva életbe már megint nem egyezik!
Egyre kétségbeesettebben mered az összesítésre, de akárhogy forgatja jobbra, majd balra, hiába nézi alulról majd felülről az eredmény ugyan az. Még 75 lefolytatott megfigyelés, és 18,4 lebuktatás hiányzik a negyedéves osztályos terv teljesítéséhez. Szíve az az áldott jó, szorul egyre összébb, akárcsak ingének nyaka, majd a kétségbeesés – nem kevés időn belül – agresszióba csap át, és bőszen üvölt fel, mint a pampákon uralkodó homokszín sörényes fenséges fenevad. Hangja akadály nélkül robban ki az osztályvezetői iroda párnázott ajtaja, és az ajtókeret között hagyott ujjnyi résen:
- Géééééjzaaaaaa!!!!
Géza a kis karika lábú megfigyelő ijedten rezzen össze, illetve nem is, helyesbítek:
Géza a kis karikalábú megfigyelőnek még a szívverése is eláll főnökének indulatos hívószava hallatán. Felpattan asztalától, azonban nagy igyekezetében kiborítja a műanyag ételhordóban hazulról hozott leveskéjét ami hús, a vasárnap ebéd maradéka némi sárgarépával, zöldséggel kevesebbel, mert annak ára csillagászati, de az íz kedvéért kicsit azért, nézi az aranyló lé hogy lepi el az előtte heverő ügyiratot, a szürke mindennapok valóságából kiszakítva egy pillanatig megbűvölve bámulja miként színeződnek át sárgásbarnánra a Nagy Péter megfigyeltről szóló jelentés lapjai, azonban a várázs hipp és hopp elmúlik, Géza egy pillanat alatt számba veszi teendőit, nem maradt sok ideje, az aktát villámgyors mozdulattal felkapja, megvédvén azt a további húslevessel történő szennyezéstől, az asztalán hullámzó levestócsa javát felitatja két-három papírtörlővel, melyeket már a főnöki irodába haladtában hajít egy szemetes kosárba, s mielőtt benyitna oda, még arra is jut ideje, hogy gyérülő haját hátrasimítsa, ingének felső gombját begombolja, arcára pedig bárgyú értetlenséget erőltessen.
A FŐNÖK íróasztala mögött áll, teljes terjedelmében mutatja magát alkalmazottjának, Gézának. Dominánsan dülleszti ki mellét, kezében a bosszúságra okot adó statisztika. Géza /nem mai gyerek már ő sem/ jól tudja honnan fúj a szél, de úgy tesz mint aki nem. A FŐNÖK jól tudja, hogy Géza jól tudja, de úgy tesz, mint aki nem. Mind a ketten jól tudják, hogy már nem lesz elég az idő lassan vánszorog előre az iroda falára akasztott óra tanúsága szerint TAKK-TAKK-TAKK, no de fel a fejjel. Nem ez az első eset, öreg rókák ők már.
Géza a kis karikalábú megfigyelő a gondosan húsleves mentesített íróasztalánál ül, és válogat, neveket pecáz ki a nagy masszából, időpontokat gyárt, egyeztet, jelentést körmöl, egy kicsit ráhúz, de 17.18-kor a beléptető rendszer tanúsága szerint távozik munkahelyéről. Másnap reggel aztán büszke mosollyal teszi főnöke asztalára a 75 megfigyelést, és 18,4 lebuktatást tartalmazó iratköteget. Főnöke visszamosolyog rá, sőt, még mintha finoman kacsintana is egyet, de az is lehet hogy csak egy ideg…
